ifj. Bognár György: Abszolút pozitív vagyok, úgy gondolom, hogy egy nagyon jó társaság van most Budaörsön.

Támadó focit vár az átalakított kerettől ifj. Bognár György. Szakvezetőnk honlapunknak adott interjújában beszélt arról, hogy érzi magát újra Budaörsön, a felkészülési mérkőzésekről, és arról is, hogy milyen játékot vár el a csapattól.

Ismerős helyre tértél vissza, hogy érzed magad újra Budaörsön?

Igen, most már harmadízben tértem vissza Budaörsre. Először játékosként voltam itt, majd edzőként, és most vezetőedzőként, úgyhogy nem ismeretlen a környezet, illetve a klub felépítése, struktúrája számomra. A vezetés sem változott egyik időszak alatt sem, így tulajdonképpen ismerős környezetbe tértem vissza. Mondhatni, hogy lassan Budaörsön töltöm el a legtöbb évemet, ha a játékos, és edzői pályafutásomat is egybevetjük. Most is, és ezelőtt is nagyon szerettem itt dolgozni. Nagy reményekkel vágok bele az előttünk álló szezonba, évekbe, remélhetőleg egyre sikeresebbek leszünk. Jó újra úgymond "itthon" lenni.

Hogyan sikerült a nyári alapozás?

Az alapozás jól sikerült, szerencsére komolyabb sérülés nélkül, egy-két kisebb sérüléssel megúsztuk. Ez mindféleképpen pozitívum, főleg úgy, hogy nem könnyű az edzéseket úgy végig csinálni a játékosoknak, hogy 50%-ban műfüvön, 50%-ban pedig füves pályán edzünk. Mindenféleképpen a legsikeresebb dolog az az, hogy mindenki végig tudta edzeni ezt a hathetes felkészülési időszakot. Úgy gondolom, hogy jó állapotban vannak a játékosok mind fizikálisan, és ami még talán ennél is fontosabb mentálisan is. Sikeréhesen várják a bajnoki rajtot.. Reméljük, hogy a meccseket is majd úgy tudjuk véghezvinni, ahogy azt mindig előre eltervezzük. Abszolút pozitív vagyok, úgy gondolom, egy nagyon jó társaság van most Budaörsön, és remélhetőleg ez az optimizmus majd eredményességgel is párosulni fog. Ezekre persze a választ majd úgy is csak a következő hetekben, hónapokban fogjuk megkapni. Mindenesetre úgy gondolom, hogy így az alapozás végén már mindenki nagyon várja az első tétmérkőzést. 

Véget ért a felkészülés, hat edzőmeccs alatt öt győzelemmel és egy vereséggel zártuk ezt az időszakot, hétvégén már bajnoki összecsapás vár a csapatra. 

Ha az eredményeket nézzük, akkor sikeresnek mondható a felkészülési időszak, de megmondom őszintén az eredményesség ilyenkor nem érdekel, sokkal inkább a csapat összekovácsolása, a taktikai elemek, illetve a játékosok egyéni teljesítménye az, ami elsősorban fontos számomra. Sok meccsen, sokféle csapatrészt raktam össze, másképpen, másfajta játékot kértem a játékosaimtól, pont azért, hogy átlássam előre, hogy kitől mit várhatok ha esetleg egy mérkőzésen belül is változtatni kell. Megmondom őszintén, kimondottan pozitív az, hogy emellett még az eredmények is jöttek, de még egyszer mondom, nem igazán foglalkozom a felkészülés alatt aratott győzelmekkel. Ad persze egy optimista hangulatot, lendületet a csapatnak, de a tétmérkőzések számítanak csak igazan, és minden egyes felkészülési mérkőzésünkkel a következő bajnoki szezonra próbáltunk felkészülni.

Milyen játékot szeretnél látni a csapattól?

Egy nagyon kezdeményező, támadó felfogású focit várok el. Mindenféleképpen szeretnénk sok helyzetet hozó, gólgazdag, nyílt játékot játszani. 

Volt játékosmozgás a nyáron. Elégedett vagy a kerettel, és az véglegesnek tekinthető?

Tulajdonképpen azok a játékosok, akikkel együtt akartuk folytatni a munkát a tavalyi szezonból, azokkal sikerült megállapodnunk. Volt olyan is aki befejezte a labdarúgást - neki további sok sikert kívánunk az életbe – de nagyjából az a mag maradt meg, akiket itt szerettük volna tartani. Ehhez igazoltunk újabb játékosokat, olyanokat, akiknek többnyire van azért budaörsi kötödésük, játszottak már itt. Most az a feladat, hogy minden játékosnak megtaláljuk a helyét és próbáljuk összerakni az adott mérkőzésre mindig a lehető legerősebb összeállítást.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat