Következik a MOL Magyar Kupa 2. fordulója

Ismét idegenbeli túra vár a fiúkra.

Csapatunk vasárnap a Komárom-Esztergom vármegyei I. osztályú bajnokságba frissen felkerülő Lábatlani Egyetértés Sportegyesülethez látogat.

A BSC az első körben 5-2-re győzött a Veszprém vármegyei, azonos NB III-as csoportban szereplő Balatonfüredi FC vendégeként, míg a Lábatlani ESE 5-0-ra verte a DAC Nádorváros 1912 csapatát.

ifj Bognár Györgyöt kérdeztük a Kupaforduló előtt:
„A kupának mindig különleges hangulata van, szépsége hogy egy meccsen dől el ki marad állva, és ki nem. Teljesen mindegy hogy ki ellen, és hol kell játszanunk. Biztos vagyok benne, hogy az ellenfelünk egy nagyon lelkes, magát meg akaró mutatni csapat lesz. Tavaly nagyon simán megnyerték a megyei másodosztályt. Egy olyan csapattal fogunk találkozni, akik egyben vannak, mindent meg fognak tenni azért, hogy megszorongassanak minket. Természetesen a mi célunk az lesz, hogy minél előbb, és minél határozottabban eldöntsük ezt a párharcot a magunk javára. Úgy is fogunk neki esni ennek a mérkőzésnek, hogy a maximumot fogjuk nyújtani”

A mérkőzést augusztus 27-én, 16.30 órai kezdéssel játsszák a Lábatlani ESE Sporttelepen.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat