Pont nélkül maradt együttesünk.

A jobb helyzetkihasználás döntött a Veszprém ellen.

A Veszprém látogatott a szerdán Budaörsre. Ifj. Bognár György együttese a Csorna elleni győztes bajnoki után hazai pályán szerette volna begyűjteni a három pontot.

Rengeteg helyzetet dolgozott ki csapatunk, amiből sajnos csak egy gólt sikerült szereznünk. Az ellenfél, ahogy lenni szokott pedig büntetett. Az első félidőben három helyzetből három gólt szerzett a Veszprém. A végeredmény már az első félidőben kialakult.  A második játékrészben nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, ám a hármas sípszóig a vendégek kapuja érintetlen maradt. 

NB III. Észak-Nyugati csoport, 5. forduló:
Budaörs – VLS Veszprém 1-3

Budaörs: Kunsági, Szamosi (Budai 46’), Sajbán, Fényes, Tányéros (Fekete 72’), Berekali, Jász (Horváth 60’), Ferkel (Gula 60’), Halácsi, Birtalan, Erdey (Sebestyén 60’)

Nem lépett pályára: Borsos, Lami, Ribár, Petneházi, Váradi

Vezetőedző: ifj Bognár György

VLS Veszprém: Kovács, Dobsa, Zachán, Kószás, Molnár (Szabó 87’), Major (Bartusz 87’), Tömösvári (Dömötör 72’), Somogyi (Krebsz 47’), Volter, Baldauf, Horváth

Nem lépett pályára: Kemenes, Bach, Szűcs, Urbán, Schőnig

Vezetőedző: Pető Tamás

Gólszerzők: Halácsi (31’), illetve Volter (6'), Baldauf (21'), Major (46')

Sárga lap: Tányéros (28’), Fényes (46’), Sebestyén (80’), Horváth (87’), illetve Pető Tamás (73’)

ifj Bognár György értékelése:
„Egy nagyobb fajta elkeseredettség van bennünk az eredmény miatt, a helyzetek alapján 8-4-re kellett volna megnyernünk ezt a mérkőzést. De nem lehet büntetlenül kihagyni ennyi helyzetet…sőt nem is helyzetek, ziccerek voltak már. Az ellenfél pedig minden helyzetét kihasználta, egy kettőt leszámítva. Ilyen periódusban vagyunk most, nyilván az elkeseredettség az elsősorban az eredménynek szól. A játék képe egyébként egyáltalán nem ezt adja vissza, főleg az első félidőben nagyon jól játszottunk, bár hozzáteszem a védelmünk az ma nem volt a helyzet magaslatán, de előrefelé a játék mindenféleképpen nagyon imponáló játék volt. Ilyen a foci, amíg nem rúgjuk be a helyzeteket akkor az ellenfél befogja, és lehajtott fejjel kell gratulálnunk az ellenfélnek. Azon vagyunk, hogy ez megforduljon, és meg is fog fordulni. Nem érzem azt, hogy olyan nagy gond lenne. Látom a csapatban azt a lehetőséget, mentalitást, hogy ez előbb vagy utóbb átbillen majd a másik oldalra. Nyílván azért dolgozunk most már nap mint nap, hogy ez minél előbb megtörténjen. Nem tudunk mást csinálni, gratulálunk a Veszprémnek a győzelemhez. Mi meg megpróbálunk minél előbb javítani.”

Legközelebb szeptember 3-án, vasárnapi napon 16 órakor lépünk pályára a Kelen SC otthonában.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat