Utánpótlás eredmények.

 

U19 – Felkészülési mérkőzés

Budaörs – UTE 2-2 (1-0)

Budaörs: Hámori, Pintér, Buzás, Sebestyén, Forgács, Kovács, Jármai, Erdey, Vámos, Zolyia, Polgár

Pályára lépett: Horváth K., Kiss D., Gyurina, Konorót

Kaszás Attila értékelése:

„A felkészülés tervezésekor törekedtünk arra, hogy felnőtt és jó erőkből álló U19-es csapatok ellen szintén pályára lépjünk. Az UTE az országos alap bajnokság dobogósa, ennek megfelelően jó iramú mérkőzést játszottunk ellenük. Azt gondolom, a játék képe alapján nem vallottunk szégyent, szoros mérkőzést játszottunk, megérdemlik a játékosaink a dicséretet!”


U16 – Felkészülési mérkőzés

Budaörs – Budafok 3-1 (2-1)

Budaörs: Vas- Kovács, Sütő, Török, Scholtz - Mészáros, Pintér B, Puskás - Koller, Eberhardt, Kálmánchey

Cserék: Kóródi, Klimes, Zelei

Gólszerző: Puskás, Pintér B., Klimes

Szabó Viktor értékelése:

Megint rengeteg 9 hiányzó játékosunk volt és még a közvetlen edzőmérkőzésünk előtti U17-es bajnoki mérkőzésen is szerepelt 3 játékos, akik csatlakoztak hozzánk. Így néztünk ki, plusz két fiatalabb játékost is kértem. De tudtam, akik itt vannak, azok 110%-al fognak küzdeni A Budafok U17-es csapata volt az ellenfél. Végig a mérkőzés folyamán a mi akaratunk érvényesült és kézben tartottuk a mérkőzést. Az első félidőben az eső is csepergett és a védekező csapatnak könnyebb volt a feladata, hiszen technikailag becsúszott több hiba a támadásépítésben és a befejezésében nálunk. De így is sikerült 2 gólt szereztünk és egy büntetőt kihagynunk. Az ellenfél szórványos támadásait magabiztosan hárítottuk. Második félidőben az ellenfél csak a kapus játékba hozatalánál maradt fent letámadni, egyébként mindig visszahúzódtak és a belső védőink nyomás nélkül szervezhették a játékot. Egy ilyen türelmes játék után és egy kiváló mélységi passz után az üresen a 16-osnál álló centerünk újra kétgólos előnyhöz juttatta a csapatot. A további 20 perc már stressz mentesen telt el, mi járattuk a labdát, a Budafok pedig csak a védekezésre koncentrált, és már a fáradtságtól mi sem tudtunk megújulni, de az ellenfél nem is kényszerítet rá minket. Gratulálok a fiúknak, jobb csapat vagyunk, és sok sikert kívánok az ellenfél játékosainak, és edző barátomnak.


U15 – Felkészülési mérkőzés

Budaörs – Biatorbágy 17-4

Gólszerző: Klimes Vencel 5*, Fejes Marcell 4*, Rajó Levente, Gregorich Jónás, Nagy Marcell, Kiss Botond, Dávid Zsombor, Fiedler Bence, Gehlot Indiana, Marton Máté


U14 – Felkészülési mérkőzés

Soroksár SC - Budaörs 1-1

Gólszerző: Szukob Tamás


U13 – Felkészülési mérkőzés

428481031 404206112097183 222493827421284673 n

Budaörs – Budafok 3-3

Gólszerző: Szukob T. 2*, Azary B.

Lipők András értékelése:

„Még csak a   második nagypályás (1+10) gyakorló mérkőzésünket játszottuk, ennek ellenére taktikailag nagyon jól oldották meg a feladatukat a gyerekek. Kombinatív csapatjátékunknak köszönhetjük a három rúgott gólt,a három kapottnál viszont kiütközött a két csapat közötti fizikális és gyorsasági különbség. Nagyon hasznosnak ítélem a mérkőzést.”


U12 – Felkészülési mérkőzés

Budaörs – Soroksár SC 4-0

Gólszerző:

Pintér Benedek értékelése:

„Az egész csapat kiválóan dolgozott és összpontosított a pályán, ami lehetővé tette számunkra, hogy ilyen határozott győzelmet érjünk el.”


U11 – Felkészülési mérkőzés

BVSC-Zugló - Budaörs

Helyszín: Bvsc stadion Szőnyi út, műfüves pálya, 6+1, 4x20 perc, 2024.02.17. szombat

Lakatos Roland vezetőedző értékelése:

„A BVSC vendégei voltunk szombat délelőtt. Sok helyzetet sikerült kialakítani, de sajnos a befejezéseknél nem volt megfelelő a koncentráció. Labdabirtoklásban és a labdakihozatalokban most kevésbé voltunk hatékonyak. Sok párharc jellemezte a mérkőzést, amiben nem minden esetben volt megfelelő a játékosok bátorsága. Nehezen tudtunk alkalmazkodni az ellenfél felállásával, ami több esetben is nehézséget okozott a védekezésünkben. Hasznos mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, ahol a jobb helyzetkihasználás döntött a hazaiak javára.”


U10 – Felkészülési mérkőzés

Budaörs - Érdi VSE

Helyszín: 2024.02.17. Budaörs Városi Stadion 6+1, játékidő: 4x20 perc

Toroczkai Bonifác vezetőedző:

„Nagyon hasznos edzőmérkőzésen vagyunk túl, ahol rengeteg sikerélményben volt része a játékosoknak. Mind támadásban, mind védekezésben hatékonyak voltunk. Az ellenfél labdakihozatalait sikeresen tudtuk megakadályozni, sok labdát szereztünk a támadózónában, ebből sok gól is származott. A támadásépítés is nagyon szépen működött, egyre jobban megy a kombinatív játék a gyerekeknek. A labdakihozatalok jól működtek, a játékosok sikeresen mozogtak be üres területekbe és játszották meg jól a labdát. Látszott, hogy tisztában vannak az alapelvekkel és azok mentén próbálták építeni a támadásokat. Sok területváltás, súlypontáthelyezés történt, aminek köszönhetően könnyedén tudtunk eljutni az ellenfél kapujáig. Sok gólt szereztünk, azonban még így is volt sok kimaradt helyzetünk is. A játékosok harcosan léptek fel a párharcokban, sokat meg is nyertek. Összességében tehát az edzőmérkőzés jól sikerült sikerélmény szerzés és az edzésen tanult alapelvek gyakorlása terén is.”

3. Téli Bozsik teremtorna

Helyszín: 2024.02.18. Érd, Batthyányi Sportcsarnok, 4+1, játékidő: 1x20 perc

Toroczkai Bonifác vezetőedző értékelése:

„A tornán főleg egy évvel fiatalabb játékosokkal vettünk részt, mégis remek teljesítmény nyújtott a csapat. Fizikálisan ugyan gyengébbnek bizonyultunk az ellenfeleknél, játéktudásban azonban jeleskedtünk a mérkőzéseken. Végig nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfeleket, sok labdát tudtunk szerezni a kapujuk előtt, ebből gólokat is tudtunk szerezni. Rengeteg támadást vezettünk, a helyzet kihasználásunk azonban nem volt az igazi, jóval több gólt is tudtunk volna szerezni a tornán. Védekezésben is remekül szerepelt a csapat, nagyon agresszívan léptek fel a játékosok a párharcok során, a legtöbb esetben győztesen is jöttek ki belőle. A területeket jól zárták le a játékosok, mindig volt társ aki biztosítsa a másikat. Jó volt látni, hogy az edzésen tanult alapelvek már a mérkőzéseken visszaköszönnek a különböző játékhelyzetek megoldása során.”


U9 -  Next Gen Trophy 

2024.02.18. Next Gen Trophy 2

Helyszín: Aréna Törökbálint, 4+1, 6x15 perc mérkőzés

Olaj György vezetőedző értékelése:

„Egy színvonalas 13 csapat részvételével rendezett tornán vettünk részt a hétvégén. Az előző tornákhoz hasonlóan itt is kiélezett, izgalmas jó iramú mérkőzéseket tudtunk játszani, ahol nagy részben sikerült is irányítani a játékot. Rengeteg jó teljesítményt láttam a játékosaimtól, tudatos helyzetmegoldásokat a pálya minden területén. Összjátékban sokat léptünk előre, kombinatív játék jellemezte a csapatot. A legjobb négybe jutásért sajnos büntetőpárbajban alulmaradtunk a Kecskemét csapatával szemben, de az 5. helyezésért vívott mérkőzést sikerrel zártuk a Honvéd csapata ellen. Nagy dicséret jár a gyerekeknek.”

Hajrá Budaörs!

 

Vissza a főoldal

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat