NB III. | Küzdelmes meccsen döntetlen a ZTE FC II. ellen.

Helyzetekben, kapufákban gazdag mérkőzésen 1-1-es döntetlen Zalaegerszegen.

BSC 2324 NBIII 26F ZTE FC II BUDAORS 1 1 BORITO

Vasárnap igen korán kezdődött a nap ifj. Bognár György együttese számára. Reggel 6 órakor gurult ki a csapatbusz az Árok utcából, és indult a közel 3 órás utazás Zalaegerszegre, ahova győzelmi szándékkal utaztunk. Ennek megfelelően kezdtük a találkozót, a Zalaegerszeg II vendégeként az egész mérkőzés alatt mezőnyfölényben játszott csapatunk. számos helyzetet és szép támadást alakított ki csapatunk. A vezető találatot mégis a hazaiak szerezték meg a 12. percben egy szögletet követően átlövésből. A bekapott gólt követően csapatunk sorra alakított ki veszélyes helyzeteket, de vagy a hazaiak kapusának kellett nagy bravúrt bemutatnia, vagy a kapufa segítette ki a „Zetét”.

Végül az egyenlítő találatra egészen a 73. percig kellett várni, amikor is Murai Márk fejjel vette be a hazaiak kapuját. A folytatásban is a kapujuk elé szorítottuk a hazaiakat, de a három pontot érő találatot sajnos nem sikerült megszereznie csapatunknak, így 1-1-es döntetlennel zárult a Zalaegerszegi találkozó.

NB III. Észak-Nyugati csoport, 26. forduló:
ZTE FC II. – Budaörs 1-1 (1-0)

ZTE FC II.Köcse, Zsiga (Balabás 66’), Dóczi, Wolf, Bodrogi, Kozári, Mulasics (Dobos 80’), Lengyel (Király 80’), Molnár, Christopeher Philip Baloteli, Kámi

Nem lépett pályáraSinkó, Cserép, Szindekovics, Ferenczy, Szabó,

VezetőedzőKoller Zoltán

BudaörsSchrenck, Budai (Szécsi 61’), Lami, Szamos, Tányéros, Ferkel (Birtalan 46’), Fekete, Horváth (Khiesz 93’), Gula, Sajbán, Váradi (Murai 46’)

Nem lépett pályáraKunsági, Jármai, Petneházi

VezetőedzőIfj. Bognár György

GólszerzőZsiga Patrik (12’), illetve Murai Márk (73’)

Ifj. Bognár György értékelése:

„A játékot végig mi irányítottuk, tulajdonképpen percenként dolgoztunk ki helyzetet. Ez egy ilyen mérkőzés volt, nem nagyon tudtuk gólra váltani őket, a szerencse se állt mellettünk. Rúgtunk hat kapufát, ezen kívül számos ziccerünk is volt, van ilyen. A hozzáállással elégedett vagyok, a csapat mindent megtett azért, hogy ezt a mérkőzést akár gólokkal is megnyerje, de valamiért most nem tudtuk gólra váltani őket. A két vesztett pont miatt természetesen csalódottak vagyunk, de mondom még egyszer, ez előfordul, hogy nem jön ki a lépés. Készülünk a jövő heti mérkőzésre.”

A következő fordulóban, május 5-én,  vasárnapi napon lép pályára csapatunk, akkor a III. Kerületi TVE csapatához látogatunk.

Hajrá Budaörs!
Vissza a főoldal

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat