Utánpótlás szezonzáró értékelés - U19 Kaszás Attila

“Az ezüstérem szép eredmény, de ennél is fontosabbnak tartom, hogy az  elmúlt bajnoki évben több játékosunk bemutatkozott a felnőtt csapatban”

A 2023/2024-es bajnoki évben az MLSZ Regionális Kiemelt Nyugat U19-es bajnokságban szerepelt csapatunk. Ez az előző évi U17-es bajnokság folytatása volt, hiszen a csapatok felmenő rendszerben viszik magukkal az eredményeiket.

U19

Az ősz folyamán az MLSZ Országos U19 Kupában is részt vettünk, amit egy új és maradandó élmény volt a csapat számára. Hiszen két esetben is hosszabbítás és tizenegyesek után jutottunk tovább a következő fordulóba. A harmadik körben aztán az országos kiemelt bajnokságban szereplő III. Kerület csapata ejtett ki minket, és ellenük sem vallottunk szégyent  

A bajnokságban nyújtott teljesítményünk az őszi szezonban vegyesebb képet mutatott, az eredményekkel és a pályán látottakkal nem voltam maradéktalanul elégedett. A sorsolás szeszélye és a pályaválasztói jog cseréi miatt kevesebb hazai meccset játszottunk, ami a csapat teljesítményére is kihatott. Az őszi krónikához tartozik, hogy több játékosunk is bemutatkozott (vagy a korábbihoz képest több szerepet kapott a felnőtt csapatban,  Erdey Balázs, Czakó Bálint, Sebestyén András, Katona Máté. Tisztában vagyok vele, hogy a fiatalszabály miatt egy U19-es korú játékosnak a pályán kell lennie NB 3-ban, de ettől még büszke vagyok rájuk, nem érdemtelenül kapták meg a lehetőséget.

A téli átigazolási szezonban három játékosunk igazolt másik klubhoz, és sajnos több játékosunk abbahagyta a labdarúgást. A szűkebb keretnek köszönhetően hétről hétre közel azonos felállásban játszhattunk a tavaszi szezon jelentős részében. Eredményes félévet produkáltunk, amihez a 9 hazai meccs is hozzájárult. A hazai mérlegünk az egész bajnokságot tekintve is imponáló: 13 mérkőzésen 11 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel büszkélkedhetünk. A bajnokság hajrája rendkívül kiélezett volt, végül a csapatunk a 2. helyen végzett. Ezen felül a tavaszi mérlegünk fontos eleme, hogy újabb utánpótláskorú játékosaink mutatkoztak be a felnőttek között: Jármai Zsombor, Polgár Tamás és Forgács Donát személyében.

Összességében nézve az évet, a nyáron megfogalmazott játékstílust sikerült elsajátítania és alkalmaznia a csapatnak. A mérkőzések jelentős részében nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfeleinkre, a hazai meccseken pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk. Azt gondolom, hogy egy olyan bajnokságban szerepeltünk, amiben a szintünknek megfelelő csapatokkal játszhattunk fordulóról fordulóra, így jó színvonalú mérkőzéseken fejlődhettek játékosaink.

A második hellyel elégedett vagyok, főleg ha azt is számításba veszem, hogy az év során összesen 35 játékos lépett pályára az U19-ben. Az ezüstérem szép eredmény, de ennél is fontosabbnak tartom, hogy a bajnoki év során  több játékosunk mutatkozott be a felnőtt csapatban, és a megyei 1. osztályból is keresik futballistáinkat. Mozgalmas éven vagyunk túl, remélem a következő ennél is sikeresebb lesz, vagyis még több játékost adunk majd a felnőtt futballba!

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat