Utánpótlás szezonzáró értékelés - U17 Schrenk Rajmund

A srácok nyitottak voltak a taktikai gyakorlásokon, ötletekkel álltak elő, közösen finomítottuk a játékunkat”

 

 

A tavalyi bajnoki cím és a rájátszás elvesztése után egyértelmű volt a cél: duplázni, és megnyerni a rájátszást is. A csapatnak fejlődnie kellett védekezésben, gyors átmenetekben, a játékosoknak pedig mentálisan és technikailag. A 2023/24-es szezont ennek megfelelően építettük fel. Sajnos súlyos sérülések is nehezítették a munkát.

U17

Az edzéseken nagy tempót és agresszív játékot követeltünk, mindent versenyre játszottunk. Ennek meg is lett az eredménye: 112 góllal, 19 kapott góllal, 11 pontelőnnyel bajnokok lettünk egy erősebb bajnokságban.

Az osztályozóra nagyon egységes és motivált csapat állt össze. Két hét állt rendelkezésre, hogy felkészüljünk, voltak délelőtti illetve füves pályán zajló edzések is. A srácok nyitottak voltak a taktikai gyakorlásokon, ötletekkel álltak elő, közösen finomítottuk a játékunkat. Fizikailag megterhelő két hét volt, szerda-szombat ritmusban játszottunk és pihenőnap nélkül dolgoztunk.

Négy fiatalabb játékost is beépítettünk a keretbe, akik bebizonyították, hogy nem véletlenül kerültek fel a csapathoz. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, sokat tettek hozzá a csapathoz, és kulcsszerepet játszottak a sikerünkben.

Két nagyon erős csapatot kaptunk a rájátszásra: Dunakeszi és Veszprém csapatát. Mivel idegenben is jól szerepeltünk, nyugodtabban készülhettünk a hazai meccsekre. Mindkét csapatot magabiztosan múltunk felül, és 11 góllal, 1 kapott góllal harcoltuk ki a feljutást.

Nagyon eredményes és fejlődéssel teli két évet zártunk le! Köszönöm az edző kollégáknak és a vezetőségnek a támogatást, mindent megkaptunk, amit kértünk. Külön köszönöm Nagy Zsombor munkáját, akivel a mindennapi munka mellett egy barátság is kialakult. Zsombinak sok sikert a civil élethez, mivel felhagy az edzősködéssel. A srácoknak pedig sok sikert kívánok az U19 bajnokságban, nagyon büszke vagyok az együtt eltöltött két évre!

A szezon során rengeteget fejlődött a csapat, büszke vagyok a játékosokra a kemény munkájukért és a fejlődésükért! A jövőben is ezen az úton haladva bízunk a további sikerekben.

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat