Megérdemelt győzelem a szezonnyitón!

Kapott gól nélkül, négyet rúgva hoztuk el a három pontot a Kelen otthonából.

BSC 2425 1F KELEN SC BUDAORS 0 4 BORITO

Felnőtt NB III-as csapatunk vasárnap a Kelen SC pályáján megkezdte a 2024/25-os szezont. Támadólag léptünk fel a találkozón, többet birtokoltuk a labdát, mindkét félidőben kétszer voltunk eredményesek, míg a védelem kapott gól nélkül hozta le az első bajnoki mérkőzést.

NB III. Észak-Nyugati csoport, 1. forduló:
Kelen SC – Budaörs 0:4 (0:2)

Budaörs: Schrenck, Petneházi (Jármai 67’), Szécsi, Gál, Jász, Birtalan (Tóth 61’), Fekete (Erdey 79’), Szedlár, Schmidtka, Sajbán, Balajti (Szamosi 67’)

Nem lépett pályára: Kunsági, Konorót, Lami, Németh, Sebestyén

Vezetőedző: Ifj. Bognár György

Gólszerző: Gál Mátyás (4’), Birtalan Botond (33’), Balajti Ádám (55’), Sajbán Miklós 65’)

Ifj. Bognár György értékelése:

„Hullámzónak éreztem a játékunkat, időnként nagyon jól játszottunk, sok helyzetet tudtunk kidolgozni. Voltak olyan időszakok, amikor kiegyenlítettebb volt a játék, sok indokolatlan labdavesztésünk volt. De az első fordulóban talán a játék minőségénél sokkal fontosabb, hogy győzni tudjon egy csapat, nekünk sikerült, mondhatni fölényes győzelmet arattunk. Így mindenféleképpen elégedettek lehetünk azzal, ahogy elkezdtük ezt a szezont. Jövő héten helyre tesszük ezt a mérkőzést, és készülünk a következő mérkőzéseinkre.”

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat

Image