Nem sikerült a pontszerzés a tabellát vezető Bicske otthonában.

Tálcán kínáltuk fel a Bicskének a győzelmet.

BSC 2425 10F BICSKEI TC BUDAORS 3 1 BORITO

Vasárnap 13 órától rendezték meg az NB III 10. fordulóját, amiben együttesünk a bajnokságot vezető Bicske csapatához látogatott. Nem indult jól csapatunk számára a találkozó, Hirman Kristóf távoli lövése védhetetlenül landolt a kapunkban az első percben. A folytatásban nagyon nem forogtak veszélyben a kapuk, így egy gólos Bicskei előnnyel mentek a csapatok szünetre. A második játékrészben együttesünk birtokolta többet a labdát, és okozott zavart a hazai kapu előtt, vendéglátóink ahol csak tudták, ott lassították a játékot. Hiába a mezőnyfölény, a hazaiak az első lehetőségüket a második játékrészben ismét gólra váltották. Ezt követően a mérkőzés 66. percében a hazaiak tizenhatosának találkozása elől jöttünk kezezés miatt szabadrúgással, pedig az esett éppen, hogy a tizenhatoson belül történt – egy jogos büntető maradt el ezáltal. Kétgólos hátrányban is igyekeztek mindent megtenni a srácok, hogy sikerüljön minél hamarabb betalálni a hazaiak kapujába, végül a csereként pályára lépő Jármai Zsombor a 85. percben fejjel faragta le egy gólra a hátrányt. Becsülettel mentünk, mindent egy lapra feltéve előre az egyenlítő találat megszerzése érdekében. Már a hosszabbításban Szedlár Zoli lépett ki a védője fogságából, és vezette volna a kapusra a labdát, de Molnár Sándor 16 méterre a kapujától piros lapos megmozdulással tudta csak megállítani játékosunkat. Sajnos az egyenlítő találat nem, ellenben a hazaiak harmadik találata érkezett az utolsó pillanatokban. Egy előre vágott Bicskei labdát Schrenck nem tudott jó helyre felszabadítani, így a csereként beálló Beliczky Gergő állította be a 3-1-es végeredményt.

NB III. 10. forduló:

Bicskei TC - Budaörs 3-1 (1-0)

BudaörsSchrenck, Petneházi, Schmidtka , Gál, Molnár, Lakatos (Fekete 46’), Szécsi, Szedlár, Tóth, Sajbán (Jármai 74’), Szamosi (Jász 83’)

Nem lépett pályáraKonorót, Kunsági, Németh, Sebestyén

VezetőedzőIfj. Bognár György

GólszerzőHirman Kristóf (1’), Szontagh Levente (64’), Beliczky Gergő (93’), illetve: Jármai Zsombor (85’)

Ifj. Bognár György értékelése:

A vereségért csak magunkat okolhatjuk, ellenfelünk nem jutott el a tizenhatosunkig a mérkőzésen és három gólt szerzett. Ebből kettőt odapasszoltunk nekik ziccerbe egyet pedig távolról rúgtak be. Az első félidőben gyengén játszottunk, nem volt bennünk átütő erő, kevés lehetőséget tudtunk kialakítani. A második félidő viszont jól nézett ki, fölényben tudtunk játszani, így a futball igazságtalansága volt, hogy ebből nem tudtunk pontot, pontokat szerezni. Ha azt játsszuk kilencven percig amit a második félidőben akkor ezt a mérkőzést megnyerhettük volna, így még inkább kijelenthető, hogy csak magunkat okolhatjuk a vereségért.

A következő fordulóban, október 13-án,  vasárnapi napon, 13 órától lép pályára csapatunk, akkor a Dorog csapata érkezik az Árok utcába.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat