Csapatunk az ESMTK vendégeként lépett pályára.
Szerda délelőtt Pesterzsébeten folytattuk a felkészülést, ahol az NB III-as ESMTK ellen játszottunk. A mérkőzés jól illeszkedett a programunkba, hiszen továbbra is az a cél, hogy fokozatosan építsük fel a csapatot a tavaszi szezonra. A találkozón több variációt is kipróbáltunk, a játékosok pedig újabb terhelést kaptak, ami ebben az időszakban a legfontosabb szempont.
Bár az eredmény most másodlagos, a mérkőzés jól mutatta, hogy hol tartunk a munkában, és mely területeken van még fejlődnivaló. A következő hetekben, ahogy közeledünk a szezon rajtjához már nagyobb hangsúlyt kapnak a taktikai elemek és a mérkőzések kimenetele is egyre fontosabbá válik.
Felkészülési mérkőzés:
ESMTK - Budaörs 3-0
Budaörs: Konorót, Sebestyén, Schmidtka, Szécsi, Szamosi, Lakatos, Molnár, Fekete, Jármai, Váradi, Balajti
Cserék: Hámori, Gál, Jász, Kádár, Polgár, Tóth, Szedlár
Az ötödikedzőmérkőzés az Iváncsa ellen szombaton lesz 10 órától Budaörsön, az Árok utcai műfüves pályán. A találkozóról beszámolunk honlapunkon.
Hajrá Budaörs!