Pont nélkül távoztunk Érdről

Hiába a mezőnyfölény, egy utolsó perces fejes döntötte el a találkozót a hazaiak javára

BSC 2425 24F ERDI VSE BUDAORS 1 0 BORITO

Csapatunk az NB III 24. fordulójában az Érdi VSE otthonába látogatott vasárnap délután. Az őszi mérkőzésen Balajti Ádám találatával otthon tartottuk a három pontot, most azonban pont nélkül kellett távoznunk a Novák Ferenc Sportközpontból.

A találkozóra több hiányzóval kellett készülni: sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára Schmitdka Balázs és Molnár Csaba, míg a korábbi kiállítása miatt ifj. Bognár György vezetőedző nem ülhetett a kispadon. Sérülés miatt ezúttal kimaradt Tóth György, Szedlár Zoltán, valamint a hosszabb ideje rehabilitáló Lami Bálint és Birtalan Botond is.

Az első félidőben csapatunk mezőnyfölényben játszott, több szögletet és szabadrúgást is elvégezhettünk az ellenfél kapuja előtt, azonban komoly helyzetet nem sikerült kialakítani. A kapu felé tartó próbálkozásokat az érdiek kapusa többször is bravúrral hárította.

A második játékrészben még inkább domináltunk labdabirtoklásban, de a szervezetten védekező hazai csapat jól zárta le a területeket, így továbbra sem alakultak ki nagy lehetőségek a kapujuk előtt.

A mérkőzés hosszabbításában szöglethez jutott az Érd, és egy jól érkező fejes után megszerezték a vezetést – és mint később kiderült, a győzelmet is. A találat után már nem volt visszaút, a hazaiak 1–0-s győzelmet arattak.

NB III. 24. forduló:

Érdi VSE - Budaörs 1-0 (0-0)

BudaörsSchrenck, Petneházi, Fényes, Gál, Szécsi, Balajti, Fekete (Sajbán 69'), Szamosi, Jármai (Németh 86'), Kádár, Váradi (Jász 46')

Nem lépett pályára: Konorót, Kunsági, Apáthy, Szabó

VezetőedzőIfj. Bognár György

Gólszerző: Kertai Dániel (91')

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat