
Lejátszottuk a téli felkészülés első edzőmeccsét. Imrik László legénysége a Dunavarsányt fogadta. Az első gólra az első félidő utolsó percéig kellett várni, amit a vendégek szereztek. A 78. percben kettőre növelte előnyét az ellenfél, ám jól hajráztunk; Schmidtka Balázs 88. és Duró Dominik 89. percben szerzett góljaival előbb szépítettünk, majd egyenlítettünk, amivel a végeredmény is kialakult.
Budaörs – Dunavarsány 2–2
Kezdőcsapat: Konorót – Vas Balázs, Kovács G., Gál, Hornyák, Sajbán, Birtalan, Sinka, Szilvási, Jármai, Jász
Csereként pályára lépett: Vas Bálint, Szaka, Schmidtka, Molnár Cs., Németh K., Rónaszéki, Lehoczky, Sóron, Duró, Szécsi
Imrik László értékelése:
Jó iramú mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, akik végig próbáltak modern futballt játszani! Játékosaim már a hét folyamán komoly terhelést kaptak, de a találkozó minden szempontból hasznos volt számunkra. 45 perces terhelést terveztünk ma a keretnek, amit tartani is tudtunk. Maximálisan odatették magukat a srácok, de a kellő agresszivitást hiányoltam. Védekezésben voltak hibáink, amiket javítani fogunk. Támadásban voltak szép dolgok, de rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul. Nagyon pozitív, hogy az utolsó percig mentünk előre és végül kétgólos hátrányból, két perc alatt egyenlítettünk. A végén még meg is nyerhettük volna a találkozót!
A következő edzőmeccs jövő szombaton (01.24.) a Dunaújváros ellen lesz, szintén hazai környezetben.
Hajrá Budaörs!














