Leány U19 | Egy gólos vereség a bajnoki nyitányon.

Csapatunk húzta a rövidebbet.

A Fehérvár FC együttesét fogadta a hétvégén U19-es leány csapatunk. A vendégek egy szoros mérkőzésen egy találattal bizonyultak jobbnak.

Leány Regionális U19 Észak-Nyugat csoport, 1. forduló:
Budaörs – Fehérvár FC 1-2

Gólszerzőnk: Barna Gabriella Franciska (91’)

Kirschner Kamilla értékelése:

„Az első meccsen a lányoknak egyből az újonnan érkező csapattal kellett megküzdeniük, akik tavaly szinten jó eredményt értek el a csoportjukban, így tudtuk, hogy egy nehéz meccsre számíthatunk. Ellenfelünk rutinosabb volt, hiszen ők a nyár folyamán már több edzőmeccset is játszottak, nálunk főként helyezkedési problémák voltak és nem tudtuk értékesíteni támadásainkat. De mindezek ellenére a lányok azon voltak, hogy a legjobbat hozzák ki magukból és végig küzdöttek, valamint az új játékosaink is emelték a játék színvonalát. Véleményem szerint a hétvégén nyújtott teljesítményünkkel tudattuk a versenytársainkkal, hogy nem leszünk könnyű ellenfél”

A következő fordulóban Sopronba utaznak a lányok. A mérkőzést szombaton (09.02.) 11 órától játsszák a Soproni Vasutas Sporttelepen.

Hajrá Lányok!
Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat