Női NB II | Fontos győzelem hazai pályán!

Hazai pályán sikerült mindhárom pontot itthon tartani a Dunaújváros ellen.

BSC 202425 BAJNOKI 4F BUDAORS DUNAUJVAROS 1 0 BORITO

Női NB II. Nyugati Csoport 4. forduló:

Budaörs – Dunaújváros FC 1-0 (1-0)

BudaörsCsapó, Sárosi, Bonderave Kseniia, Szehofner (Ferenczi 86’), Proháczik (Szűcs 53’), Oláh, Dénesová (Galántai 80’), Berencsi, Balázs-Hergedűs, Kajdy, Moldovan Diana (Barna 80’)

Nem lépett pályára: Kiss, Kecskeméti, Németh

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gólszerző: Berencsi Boglárka (14’)

Horváth Ferenc értékelése:

Nagyon fontos győzelmet arattunk a bajnoki címért folytatott küzdelem egyik kulcsfontosságú mérkőzésén. A meccset jól kezdtük, és már az első perctől látszott, hogy a mi akaratunk érvényesül. A vezetést korán megszereztük, ami megadta a kellő önbizalmat a csapatnak. A mérkőzés további szakaszaiban is domináltunk, és több helyzetet is sikerült kialakítanunk. Ugyanakkor van még terület, ahol fejlődnünk kell, különösen a helyzetkihasználás terén. Több ígéretes lehetőség adódott, amelyekkel lezárhattuk volna a mérkőzést, de ezeket sajnos nem tudtuk gólra váltani. Összességében azonban gratulálok a csapatnak, hiszen a győzelemért megdolgoztunk

Hajrá Lányok!
Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat