Csapatkapitányunk értékelte az őszi szezont.

Nehéz őszi szezonon van túl felnőtt női csapatunk. Mint ismert, Horváth Ferenc együttese az előző szezonban százszázalékos mérleggel jutott fel ismét az első osztályba. A csapatkapitány, Kajdy Janka értékelte a félszezont honlapunknak.
„Tudtuk jól, hogy nehéz lesz az első osztály. Női szinten az NB I. és az NB II. között két osztály különbség van, így nehéz felvenni a ritmust a másodosztály után” – szemléltette Janka a csapat nehéz dolgát.
Ugyanakkor emlékeztet, hogy nem először vannak ilyen helyzetben. „Ezért úgy gondolom, helyén kell kezelni a tabella jelenlegi állást. A bajnokságban négy olyan csapat van – a Fradi, a Puskás, az ETO és az MTK –, akik ellen egy kisebb csapatnak, mint amilyen mi is vagyunk, szinte esélye sincs a pontszerzésre” – fogalmazott.
Ugyanakkor Kajdy Janka szerint több mérkőzésen a mutatott játék biztató volt a jövőre nézve. „Kisebb szerencsével, több ponttal is zárhattuk volna az őszt.”
Felelevenítette, hogy a nyár folyamán sikerült erősíteni a csapatot néhány rutinos játékossal, az ő beilleszkedésük jól sikerült. „Külön öröm számunkra, hogy a fiatalokat is hétről hétre sikerült beépíteni a felnőtt csapatunkba” – utalt a rutinosabba és fiatalabb játékosok megfelelő arányára.
Ő is megerősítette, hogy egy-egy vereség után nincs pánik. „Nyugalmat érzek a csapatnál. Az ősz folyamán jól felmértük az erőviszonyokat, tisztában vagyunk a hibákkal, és hogy miket kell javítani” – hangsúlyozta csapatkapitányunk, aki leszögezte: a szezon végén egyértelműen a bennmaradás a cél.
„Ehhez azonban szükség van erősítésre, mivel összességében kevesen vagyunk felnőtt játékosok, és sérülés vagy betegség miatt több olyan mérkőzés is volt, ahol nem a teljes csapattal tudtunk kiállni” – mondta.
A lányok 4 ponttal a 11. helyről várják a tavaszi folytatást. Az első jövő évi ellenfél a győri ETO lesz február 21-én.
Hajrá Budaörs!














