Hét gólt szerzett együttesünk.
Újabb győztes felkészülési mérkőzést tudhat maga mögött U14-es csapatunk. Gulyás Szabolcs együttese a Szolnokkal találkozott. A mérkőzés forgatókönyve a korábbi mérkőzésekhez hasonlóan zajlott, hiszen az első félidő döntetlennel zárult – mindkét csapat három gólt szerzett – azonban a második félidőben ezúttal is 4 alkalommal eredményesek tudtunk lenni, s a védelem is csak egyszer hibázott ebben a játékrészben, így a gólgazdag találkozón 7-4-es budaörsi siker született.
Budaörs: Kóródi – Nagy, Dérfalvi, Molnár, Szilveszter, Puskás, Pintér B., Bartha, Pákozdy, Mohácsi, Pintér A.
Csereként pályára lépett: Heincz, Juhász, Kun, Zsilinszky, Melicher
A BSC gólszerzői: Henicz (2), Mohácsi (2), Bartha, Juhász, Pintér A.
Gulyás Szabolcs értékelése:
Rendkívül büszke vagyok a csapatra, hiszen 7 nap alatt ez volt a harmadik meccsen a harmadik győzelmünk, eközben pedig négy intenzív edzésen is részt vett valamennyi játékos. Azt gondolom, hogy ilyen felkészülést, mint amit a mi produkáltunk, kevés együttes tudhat maga mögött ebben a korosztályban. Az elvégzett munkáért cserébe a srácok kapnak egy háromnapos jól megérdemelt pihenőt, s bár még van egy edzőmeccsünk, most már átállunk bajnoki edzésprogramra, de a megpróbáltatások közel sem érnek véget, sőt, március 5-én kezdődik csak igazán. Köszönöm a szülői közösségnek is a sok támogatást, nélkülük nem sikerült volna ilyen jól a mögöttünk hagyott egy hónap!
Hajrá Budaörs!