Hibátlan mérleggel zárta a felkészülést az U14

Önbizalommal telve várják fiataljaink a bajnokság folytatását.

A hétvégén lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését az U14. Gulyás Szabolcs együttese a Közép A-csoport másik helyén álló Gloriett csapatával találkozott. Az első 10 percben a hazaiak agresszív letámadásukkal meglepték a mieinket, azonban a védelem stabilan állt a lábán, így ezt a rövid etapot kapott gól nélkül tudta le a BSC, innentől kezdve pedig csapatunk fokozatosan átvette az irányítást. Fiataljaink számos szép akciót vezettek, és végül 5-0-s győzelmet arattak. 14 éveseink ezzel mind a hat edzőmérkőzésüket megnyerték.

Budaörs: Zsilinszky A. – Nagy, Bartha, Molnár, Scholtz, Puskás, Pintér B., Mohácsi, Pákozdy, Heincz, Juhász

Csereként pályára lépett: Pintér A, Kun, Zsilinszky Á, Melicher, Kálmánchey

Gólszerzők: Pákozdy (3), Bartha, Puskás

Gulyás Szabolcs értékelése:
Egy nagyszerű sorozatot sikerült folytatnunk, hiszen immáron hat meccs óta veretlen a csapat, emellett 31 gólt lőttünk, s a játékunk össze sem hasonlítható a hónapokkal ezelőttivel. Ezen a mérkőzésen is szinte végig mi domináltunk, gyönyörű gólokat szereztünk, s külön öröm, hogy ezzel párhuzamosan hátul is mindvégig stabilak tudtunk maradni. Nagyon várjuk a bajnoki rajtot, egészséges önbizalommal vághatunk neki a tavaszi szezonnak.

Az első idei bajnokit jövő szombaton (03.05.) a Király SE ellen játssza csapatunk.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat