Bár vezetett, végül vereséget szenvedett együttesünk.
A listavezető UD Magyar–Német SE-t fogadta hétvégén U15-ös csapatunk. Kaszás Attila és Menyhárt Attila együttese hiába vonult előnnyel a szünetre Dénes Boldizsár góljának köszönhetően, a vendégek a második félidőben négyszer is betaláltak, és ezzel elvitték a három pontot. Fiataljaink 14 ponttal a 11 csapatos bajnokság 6. helyén állnak.
MLSZ Regionális U15 Alap, Közép-Nyugat csoport, 15. forduló:
Budaörs – UD Magyar–Német SE 1-4
Budaörs: Konorót – Németh K., Szilveszter E. (Tóth B., 72.), Hajdu B., Kiss D., Oláh G., Marton M., Kiss V. (Hajdu Z., 55.), Horváth K. (André, 64.), Dénes B., Szilveszter M.
Nem lépett pályára: Zsilinszky, Juhász P.
Gólszerző: Dénes B. (36.), illetve Ádám D. (61., 72.), Fodor (70.), Bergmann (81.)
Kaszás Attila értékelése:
Jól kezdtük a mérkőzést a listavezető ellen. Stabilan védekeztünk és gólszerzési lehetőségeink is adódtak az első félidőben, sőt, a fordulást megelőzően nem sokkal a vezetést is megszereztük. A második játékrészben aztán ellenfelünk szépen lassan fölénk tudott nőni, előbb kiegyenlített, majd az utolsó tíz percben el is döntötte a mérkőzést. Nagy dicséret illeti csapatomat, hiszen egy olyan gárda ellen voltunk végig partiban, akik rendszeresen tíz gólnál is többet szereznek a mérkőzéseiken.
A következő fordulóban a Tatai AC-hez látogat együttesünk. A mérkőzést szombaton (04.02.) 12 órától játsszák.
Hajrá Budaörs!