Hiába vezetett, végül kikapott U16-os csapatunk

Nagyarányú vereség lett a vége.

Hiába indult jól a hétvégi mérkőzés országos bajnokságban szereplő U16-os csapatunk számára, végül pont nélkül maradtak fiataljaink. Schrenck Rajmund és Nagy Zsombor együttese Szekszárdon vendégszerepelt. Kócsi Szabolcs találatával a BSC szerezte meg a vezetést, a hazaiak azonban még az első félidőben egyenlítettek, a másodikban pedig további négy góllal terhelték meg a kapunkat. Csapatunk 17 ponttal a 13 csapatos bajnokság 10. helyén áll.

MLSZ Regionális U16, Kiemelt, Nyugat, 17. forduló:
Szekszárd – Budaörs 5-1

Budaörs: Konorót (Kisdi, 78.) – Németh K. (Marton M., 46.), Idei, Lőrincz (Keresztesi, 46.), Kócsi, Jármai, Kiss B. (Kovács E., 78.), Hermány, Polgár, Köves-Abay (Törzsök, 56.), Fiedler (Hajdu B., 46.)

Nem lépett pályára: Varga D.

Gólszerző: Takács D. (31., 61., 80.), Lakatos (48.), Renczes (86. – büntetőből), illetve Kócsi (28.)

Schrenck Rajmund értékelése:
Sajnos ez a mérkőzés nem úgy alakult, ahogy terveztük. Az első perctől kezdve pontatlanok voltunk, kapkodtunk mind védekezésben, mind támadásban. Nagy nehezen sikerült megszerezni a vezetést egy szép támadás végén, de pár percre rá egy rossz hazaadásnak köszönhetően sajnos kiegyenlített az ellenfél. Ez a hiba még mélyebbre taszította a csapatot és sajnos egy nagyarányú vereség lett a vége. Gratulálunk a Szekszárd csapatának, teljesen megérdemelt a több gólos győzelmük. Nincs idő szomorkodni, mert szerdán megyünk Komáromba, ahol javítani lehet.

A 15. fordulóból elhalasztott Komárom elleni mérkőzést szerdán 17 órától játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat