Idei első győzelmét szerezte együttesünk.
Megszerezte idei első győzelmét U15-ös csapatunk. Kaszás Attila és Menyhárt Attila együttese a Bicskét fogadta a hétvégén. Fiataljaink szereztek vezetést, pár perccel később azonban a vendégek egyenlítettek. Innentől azonban beindult a BSC-gólgyár, további öt találat került csapatunk neve mellé, amely magabiztosan tartotta otthon a három pontot. Csapatunk 17 ponttal a 11 csapatos bajnokság 6. helyén áll.
MLSZ Regionális U15, Alap Közép-Nyugat-csoport, 20. forduló:
Budaörs – Bicske 6-1
Budaörs: Zsilinszky – Hajdu Z., Németh K. (Tóth B., 41.), Szilveszter E., Kiss D., Oláh G., Konorót (Garai, 59.), Szilveszter M., Horváth K., Bézi, Varga Á.
Gólszerző: Konorót (15., 41., 58.), Horváth K. (44.), Varga Á. (53.), Oláh G. (71.), illetve Boda (19.)
Kaszás Attila értékelése:
Nem jó előjelekkel vágtunk neki a mérkőzésnek, hiszen hat hiányzónk volt. Dicséretet érdemelnek, akik rendelkezésre álltak, hiszen kifejezetten harcosan, és időnként szépen futballoztak. Ennek volt köszönhető, hogy a második félidőben sikerült állva hagynunk ellenfelünket, és megérdemelt győzelmet arattunk.
15 éveseinkre hétköznapi bajnoki vár. A 19. fordulóból elmaradt Gerrzo elleni mérkőzés pótlására kerül sor szerdán (05.03.) 16.30-tól.
Hajrá Budaörs!