Ezúttal is győzött az U16

Négy meccse veretlenek 16 éveseink.

Ezúttal is Budaörsön tartotta a három pontot kiemelt bajnokságban szereplő U16-os együttesünk. Schrenck Rajmund legénysége az Ikarust fogadta a hétvégén. Az első félidőben egy találat született, ami csapatunk nevéhez fűződik. Ezt a másodikban további kettővel fejelték meg fiataljaink, és bár a vendégek szépítettek, nem forgott veszélyben a budaörsi győzelem. A BSC 28 ponttal a 13 csapatos bajnokság 8. helyén áll.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt, Nyugat, 22. forduló:
Budaörs – Ikarus 3-1

Budaörs: Konorót – Törzsök (Idei, 66.), Németh K., Buzás, Lőrincz (Kiss B., 46.), Jármai, Polgár, Keresztesi (Kovács E., 66.), Hermány, Köves-Abay (Varga D., 61.), Fiedler

Gólszerző: Fiedler (23.), Köves-Abay (47.), Polgár (63.), illetve Kántor (67.)

Schrenck Rajmund értékelése:
Ismét egy jó ellenfélt sikerült hazai környezetben legyőzni. Ez a mostani egy kicsit más mérkőzés volt, mint az eddigiek. Nem diktáltunk nagy tempót, viszont játékunk minőségben már jobb volt, mint az elmúlt meccseken. A középpályás védekezésünkben több hiba csúszott, ezért nem is tudtunk mindig magasan védekezni. Védelmünk ismét jól zárt, eltekintve két hibától, az egyikből gólt kaptunk, a másikból szerencsére nem. Sok helyzetet sikerült kialakítanunk, főleg a széleken voltunk aktívak, de még mindig sokat hibázunk a befejezéseknél. A játék képe alapján megérdemelt a győzelmünk. További sok sikert az Ikarus csapatának!

A következő fordulóban a Tatabánya lesz az ellenfél. A mérkőzést vasárnap (05.08.) 10 órától játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat