Magabiztos győzelem az U16-tól.

Otthon tartották a három pontot.

Második bajnokiján is magabiztos győzelmet aratott U16-os csapatunk. Schrenck Rajmund együttese a Mészöly Focisulit látta vendégül, amelynek kapujába az első és második félidőben is kétszer talált be, így otthon tartotta a három pontot.

MLSZ Regionális U16, Dél-Nyugat, 3. forduló:
Budaörs – Mészöly Focisuli 4-0

Budaörs: Zsilinszky – Hajdu Z., Németh K. (Kőhalmi, 46.), Szilveszter E., Kiss D. (Agourah, 62.), Marton M. (Konorót, 62.), Kiss V. (Oláh G., 46.), André (Hajdu B., 46.), Szilveszter M. (Balázs B., 46.), Horváth K., Bézi (Egan, 46.)

Gólszerző: Kiss V. (6), Marton M. (36.), Egan (48.), Konorót (83.)

Schrenck Rajmund értékelése:
Helyén kell kezelni ezt a győzelmet, hiszen ellenfelünk egy évvel fiatalabb játékosokkal érkezett és tudjuk, hogy ez mennyit számít az utánpótlásban. Ettől függetlenül sikerült egy kulturált mérkőzést játszanunk. Mi kezdeményeztünk többet, nagy százalékban nálunk volt a labda, de előre lassan és körülményesen játszottunk, középpályásaink keveset mozogtak, támadóink kevés minőségi labdát kaptak. Természetesen örülünk a győzelemnek, de fejlődnünk kell előrejátékban és persze sok minden másban is. További sok sikert a Mészöly Focisulinak!

A következő fordulóban Kaposvölgyére látogat együttesünk. A mérkőzést szombaton (09.24.) 11 órától játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat