Az ősz végére egyenesedett ki az U17

A tabella hátsó feléből szeretne felkapaszkodni együttesünk.

Pocsék rajt után talált magára ősszel U17-es csapatunk. Kaszás Attila együttese egymás után hat vereséget számlált, amikor a hetedik bajnokin végre először megérezte a győzelem ízét. Bár ezt követően becsúszott egy újabb zakó, a őszi félszezonból hátralévő négy mérkőzést egyaránt megnyerték fiataljaink, akik így jó előjelekkel várhatják a folytatást. Féltávnál 15 ponttal (5 győzelem, 7 vereség) a 13 csapatos bajnokság 10. helyén áll a csapat.

BSC 2223 U19 KASZAS ATTILA

Kaszás Attila értékelése:

A nyári felkészülés kezdetekor tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen több,
a tavalyi évben nálunk szereplő játékos is úgy döntött, hogy abbahagyja a futballt, vagy a lakhelyéhez közelebbi csapatban folytatja pályafutását. A keretünk így aztán bővítésre szorult, ami nem volt könnyű feladat, csak nyár végére sikerült 18 főre duzzasztanunk a létszámot, ami már közel van az ideálishoz, de még egy kapusra és egy mezőnyjátékosra szükségünk van a folytatásban. Több olyan játékosunk akadt, akik huzamosabb ideig bajlódtak sérüléssel és volt két olyan futballistánk, akik közvetlenül a bajnoki rajt előtt dőltek ki a sorból hosszabb időre. Az első bajnoki mérkőzésünk elég pechesen alakult, a 87. percben még 2-1-re vezettünk a Pápa ellen, két figyelmetlenségünket azonban kihasználta a vendégcsapat, így ők vihették haza a három pontot. Ezt követően további öt mérkőzésen szenvedtünk egygólos vereséget, ez lelkileg nagyon megviselte a srácokat, ami nem meglepő. Abban az időszakban is azt hangsúlyoztam feléjük, hogy ne csüggedjenek: jó úton haladunk, megfelelő ütemben fejlődnek egyénileg és csapatszinten is. A játékosok képzése nagyon összetett dolog, hiszen a gyerekeknek egyszerre kell fejlődniük egyénileg (technika, mozgáskoordináció, kondíció, izomzat, egyéni taktika, mentális képességek) és csapatszinten (csoport- és csapattaktika a játék 4 fázisában) egyaránt. Természetesen fontos az is, hogy játékosaink meg tudják mutatni a tudásukat a mérkőzéseken, hiszen végeredményben erről szól a labdarúgás, ez ad igazi önbizalmat a pályán. Az ősz második felében a bajnokságban is szép eredményeket értünk el, a tavaszi célunk nem is lehet más, mint hogy tovább fejlődjünk egyénileg és csapatként egyaránt. Köszönöm a játékosok, a kollégák és a vezetőség eddigi munkáját, és mindenkinek jó pihenést kívánok a téli szünetre!

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat