Őszi elsőként tért pihenőre csapatunk.
Kiváló őszt tudhat maga mögött U16-os csapatunk. Schrenck Rajmund együttese a tabella élén fejezte be a szezon felét, köszönhetően annak, hogy kilenc bajnokijából mindössze egyet veszített el, a többi nyolcon egyaránt három pontot gyűjtött. A védelem is jól zárt, hiszen mindössze 7 gólt engedett az ellenfeleknek, míg a 31 lőtt gól a harmadik legtöbb a tíz csapat között.
Schrenck Rajmund értékelése:
Nehéznek mondható őszt tudhatunk magunk mögött. Nyáron, mikor felmértük a játékosokat, akkor arra jutottunk, hogy technika téren érhető tetten a legnagyobb lemaradás. Ezért az egyéni fejlesztésre fektettük a legnagyobb hangsúlyt ősszel. Mindent nyomásra gyakoroltunk, elvárás volt az edzéseken a nagy tempóban való játék, hogy a srácokat minél gyorsabb döntésekre kényszerítsük. Le a kalappal előttük, hiszen beleálltak a kemény munkába és egyéni fejlődésben, erőnlétben, nem utolsósorban pedig eredményekben is megmutatkozott. A technikai tudás mellett csapatjátékban is fejlődni kell tavasszal, mert a zártan védekező ellenfelek ellen szenvedtünk, és nem tudtuk megbontani őket. Mivel rengeteg technikai hibával játszottunk, ezért a csapatjáték is döcögős volt. Ami külön öröm számomra, hogy sikerült egy nagyon fegyelmezett, fejlődni akaró csapatot összehozni. A mérkőzések után igyekeztünk mindent a helyén kezelni győzelmeink után nem vertük szét az öltözőt, nem készültek örömködős fotók, csakis a munkára koncentráltunk. Nyolc győzelem mellett, egy vereség a mérlegünk, ez jól hangzik, de azért nem elégedhetünk meg magunkkal, és tavasszal tovább kell fejlődnünk. Nagy Zsomborral sokszor dugtuk össze a fejünket, értékeltük a látottakat akár vitatkoztunk is. Köszönöm az ő, Kaszás Attila, illetve Gulyás Szabolcs munkáját, hiszen hétről-hétre azon dolgoztunk közösen, hogy minden játékosnak meglegyenek a játékperce, és akit a teljesítménye feljogosítja, az az eggyel feljebb lévő korosztályban is megmutathassa, mit tud. Jó pihenést, kellemes ünnepeket és boldog újévet kívánunk!
Hajrá Budaörs!