U10 | Régiós tornán szerepeltek fiataljaink.

 

Az első megmérettetés a Kelen SC Sporttelepen, a másodikra Felcsúton a Puskás Akadémia Sportközpontban került megrendezésre. A színvonalas rendezés mellett nagyszerű mérkőzéseket láthattak a kilátogatók az első fordulóban.

Felcsúton sajnos az időjárás volt az úr, megnehezítve mindenki dolgát. A körülményekhez képest végig melózták a srácok a tornát.

Budaörs U10 – Régiós torna 1. forduló
Helyszín
: Kelen SC sportpálya, műfüves pálya, 6+1, Mérkőzések ideje: 2x18 perc
2023.09.17.

Toroczkai Bonifác értékelése:
Szeptember harmadik hétvégéjén megkezdtük szereplésünket a régiós tornán. Egy jól megszervezett tornán vettünk részt, melyen sikeresen tudott teljesíteni csapatunk. Három mérkőzést játszottunk és azt gondolom, hogy mind a hármon domináns szerepet töltött be a csapat. Sokat tudtuk birtokolni a labdát az ellenfelek térfelén, mely nagyban volt köszönhető annak, hogy agresszívan támadtak le a fiúk és sok labdát szereztünk a támadóharmadban. A védekezésünk is a helyén volt, kevés gólt kaptunk a tornán, a helyzet kihasználásunk azonban még hagyott maga után kívánni valót. Úgy éreztem, hogy a sok helyzet ellenére kevés gólt értünk el, ezért erre biztosan fogunk hangsúlyt fektetni az edzéseken a következő hetekben.

Budaörs U10 – Régiós torna 2. forduló
Helyszín
: Felcsút, Puskás Akadémia sportközpont, füves+műfüves pálya, mérkőzések ideje: 1x20 perc, 6+1,
2023.09.24.

Toroczkai Bonifác értékelése:
Elérkeztünk a régiós torna második fordulójához, ahol sajnos az időjárás nem kímélt minket. Igazi őszi, szeles, esős időjárás volt, ami azt gondolom jelentősen rányomta a bélyegét a tornára. A gyerekek nem annyira érezték jól magukat játék közben, mint ahogy az normál esetben előfordulna, többek teljesítményére ez ki is hatott negatív értelemben. Összességében én úgy láttam, hogy minden csapat alul teljesített magához képest, magunkat is beleértve, a legtöbb játékos nem is stoplis cipőt viselt, ami jelentősen megnehezítette a mozgását a gyerekeknek. A füves pálya tocsogott a sártól és víztől, így azon nagyon nehéz volt focizni, ez látszott is a játékképén. Hiányoztak a tudatos elemek a játékból, igazából csak a küzdés és a brusztolás emelkedett ki ezen a napon. A játékosok hozzáállását tudom kiemelni, ugyanis a zord körülmények ellenére is végig küzdötték a tornát és ezzel sok sikert zsebeltünk be aznap.

384229935 1069762740851596 2842471665334084148 n

384441775 622930200043404 2368019624320053571 n

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldal

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat