U17 | Kétgólos győzelem Csepelen.

Ez már sorozatban az ötödik győzelem volt.

Schrenck Rajmund együttese a 7. fordulóban Csepelen vendégszerepelt, és jó játékkal, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

MLSZ Regionális U17 Közép-Nyugat 7. forduló
Csepel UFC - Budaörs 0-2

Budaörs: Marek, Marton (Bézi 75’), Németh, Hajdu Benett, Szarka, Nagymáté (Kiss 46’), Oláh (Hajdu Zétény 86’), Nagy, Horváth (Kőhalmi 59’), Csepreghy (Szilveszter Márk 59’), Egan (Szilveszter Erik 86’)

Vezetőedző: Schrenck Rajmund

Gólszerző: Oláh Gergő (8’), Egan Benedek Patrick (47’)

Schrenck Rajmund értékelése:
Egy jó csapat otthonába érkeztünk kellő motivációval. Külön egy csapat ellen sem készülünk, ugyan úgy dolgoztunk a héten, mint bármikor. Első félidőben sok helyzetet dolgoztunk ki, főleg a széleken tudtunk ellenfelünk mögé kerülni. Oláh Geri volt a támadóink közül a legaktívabb, így a társak őt keresték többnyire. Egy szép támadás végén hamar előnybe kerültünk. Gólunk után is ellenfelünk térfelén folyt a játék, magasan védekeztünk, és agresszíven letámadtunk. Második félidőben a Csepel magasabb fokozatba kapcsolt, nekünk estek, hosszú indításokkal próbálkoztak majd a második labdákból próbáltak játszani. Mindenféle edzői utasítások nélkül a srácok jól reagáltak, az íveléseket leszedtük, majd a második labdákat is rendre mi gyűjtöttük be, ami után okosan tartottuk a labdát. Második gólunk után nyugodtan, higgadtan fociztunk, sokat volt nálunk a labda. Az utolsó tíz percben kellett izgulni, mert buta szabálytalanságokkal esélyt adtunk ellenfelünknek, de ilyenkor ott van a kapuban Marek Boti aki kiveszi a részét a sikerből. Nagyon elégedett voltam a csapat teljesítményével, mert egy 100%-os csapat otthonában higgadtan, nyugodtan szépen játszva hoztuk el teljesen megérdemelten a három pontot. Gratulálok a srácoknak, és sok sikert a Csepel csapatának!

A következő mérkőzés, október 20-án a Dorogi FC ellen 17.30-tól lesz, a Budaörsi Városi Stadionban.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldal

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat