Utánpótlás eredmények!

U17 - 13. forduló

BSC 2425 U17 CSAPAT KICSI

Budaörs - SC Sopron 1-1 (0-0)

BudaörsVas, Dugolity, Takács, Esküdt, Koller, Pintér (Németh 69’), Puskás, Bartha, Mészáros, Kovács Jakab (Heincz 46’), Kovács Áron (Stupek 69’)

Nem lépett pályára: Eberhardt

Vezetőedző: Schrenck Rajmund

Gólszerző: Koller Bence (77')

Schrenck Rajmund értékelése:

Az idei utolsó mérkőzésre sikerült jó létszámban kiállni. Jól kezdtük a mérkőzést, nyomás alá helyeztük ellenfelünket, szép támadásokat vezettünk, kapufákat rúgtunk, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Második félidőben már nem tudtuk mindig a játékunkat játszani, elfáradtunk és egyre több hibát vétettünk. Ekkor már ellenfelünknek is adódtak lehetőségeik, ők is eljutottak kapufáig illetve egy jogos büntetővel vezetést szereztek. Nem adtuk fel, küzdöttünk, hogy egyenlíteni tudjunk, ez sikerült is egy gyönyörű Koller góllal. Összességében egy jó és élvezetes mérkőzést játszottunk, mind a két csapat győzelemre játszott, igazságos döntetlen született. Köszönöm a srácoknak ezt nehéz, de annál szebb félévet, hogy kitartottak a nehéz időkben. Kellemes ünnepeket, és jó pihenést kívánok,  folytatjuk januárban!


U16 - 13. forduló

BSC 2425 U16 CSAPAT KICSI

Kelen SC - Budaörs 7-0 (2-1)

BudaörsSvendor (Siklós 46’), Miljanovic (Bartha 46’), Marton, Fiedler (Hervai-D Elhoungne 46’), Kocsis, Klimes (Ablaka 65’), Czupper, Kiss (Szabó 46’), Nagy (Fejes 60’), Murguly, Fogarasi (Rajó 60’)

Vezetőedző: Szabó Viktor

Szabó Viktor értékelése:

Az utolsó őszi mérkőzésünk sajnos nagy vereséggel zárult. Az első félidőben még egyenrangú ellenfelek voltunk és számos helyzetet teremtettünk, de mi nem, ők gólra tudták váltani. Ma mindenkinek lehetőséget adtam, de a második félidőben már nem voltunk egyenrangú partnerek helyzetbe se kerültünk ők a gyors átmenetekből a félidő második felében kiütöttek minket. A bajnokságban felemás eredményeket produkáltunk, akik előttünk vannak azoktól vereséget szenvedtünk, akik mögöttünk vannak azok ellen csak győztünk. Most kicsit pihenünk, addig is mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk, és sikeres Új Esztendőt.


U11 – Youth Talent Cup

YTC CUP kép

Helyszín: Törökbálint Aréna műfüves pálya, 4+1

Lakatos Roland vezetőedző:

A Youth Talent Cup elnevezésű 12 csapatos tornán vettünk részt a törökbálinti Arénában. A csoportban a Mészöly Focisuli, Lébény és az Okos-Foci Műhely csapatai ellen léptünk pályára, ahol két győzelemmel és egy vereséggel jutottunk be az aranyág küzdelmeibe. A középdöntőben a Gödöllő és a Nagykanizsa ellen a döntőbe jutás volt a tét, amit a csoportmérkőzéseken mutatott kombinatív és eredményes játékkal abszolváltunk. A döntőben a Kecskemét csapata volt az ellenfél. Az elején gólra gólt rúgtunk, ami megalapozta a mérkőzés kimenetelét. A védekezésünk rendben volt, amit a tornán kapott három gól is jól mutat. A végén még büntetőből betaláltunk, így tornagyőzelemmel zártuk az évet, ráadásul a gólkirály is a mi csapatunkból került ki. Az egész nap során megfelelő volt a játékosok koncentrációja és hozzáállása, amik csapatként és egyénileg is remek teljesítményekkel párosultak. Gratulálok a fiúknak és köszönjük az őszi szezon során és most is mellettünk álló szülők biztatását. 


U8 – Youth Talent Cup

Helyszín: Törökbálint Aréna műfüves pálya

Németh Gergely vezetőedző:

A hétvégén egy nagyon színvonalas tornán vettünk részt. Sorsolásunk nem volt éppen könnyű, hiszen a hat mérkőzésünkből négyet az első négy helyezett csapatai ellen játszottunk. Véleményem szerint felvettük velük a versenyt és az első mérkőzést kivéve megnehezítettük a dolgukat és több esetben is csak a szerencsén múlott a jobb eredmény elérése. A játékosok védekezésben és támadásban is bátran játszottak és alkalmazták az edzésen megtanult technikai elemeket és játékhelyzet megoldásokat. Végül egy nagyon izgalmas mérkőzésen az ötödik helyet sikerült megszerezni a tizenkét csapatos tornán, ami egy nagyszerű eredmény és jó lezárása az évnek. Itt is szeretném megköszöni a szülők hozzáállását és az egész évben nyújtott segítségüket. Gratulálok a csapatnak csak így tovább.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat