Utánpótlás szezonértékelés

329 nap, több száz játékos, több ezer edzés és mérkőzés, több millió labdaérintés, képzés, országos bajnokság, ezüstérmek, kudarcok és sikerek. Ismét véget ért egy szezon a budaörsi Tehetség Központban.

BSC 2425 U19 CSAPAT KICSI

Augusztus elején minden korosztályunk menetrend szerint kezdte meg a felkészülést. Az edzéseket egész évben komplex formában terveztük meg a korosztályos céloknak megfelelően. Középpontban a technikai elemek, a játékhelyzet megoldások, az állóképesség, az optimális versenyszellem és a sportolói magatartás kialakítása, valamint az egyéni-, csoport- és csapatfejlesztések álltak. A nyár folyamán a legkisebb csapatoknak Budaörsön, a középső szekciónak Zamárdiban, míg a felső korosztályok számára Tapolcán szerveztünk edzőtáborokat. Egyesületünk a nemzetközi mérkőzések terén is bemutatkozott, a Lendva, a Dunaszerdahely és a Komárno korosztályos csapataival is megmérkőzhettünk.

Az őszi időszakot minden korosztályunk kiemelt versenyeztetésben kezdhette meg, közülük is kitűnt U15-ös csapatunk, akik tavalyi remek játékuknak köszönhetően az országos alap bajnokságban szerepelhettek. Tehetség Központ korosztályaink hétről hétre mutathatták meg tudásukat a többi kiemelt képzési központ ellen, míg felső szekciós csapataink a kiemelt regionális bajnokságban kezdték meg a versenyzést. A 2010-es alakulat első bálozóként vehetett részt országos bajnokságban.

Az őszi szezont követően télen ismét a felkészülési mérkőzéseké lett a főszerep, csapataink a képzési alapelveket szem előtt tartva és az első félév tapasztalatait levonva készültek a tavaszi folytatásra.

A tíz hónap alatt minden korosztályunknak sikerült előrelépnie a képzés területén és az egyesület szakmai elvárásainak megfelelően építkező játékkal megtölteni az edzéseket, mérkőzéseket.

A játékosságot és az elhivatottságot szem előtt tartva csapataink a győzelmekkel sem maradtak adósak. Kis korosztályos csapataink folyamatosan szállították az életkorokra jellemző izgalmas, gólokkal teli, hullámzó mérkőzéseket, melyek során minden esetben szeretnénk lefektetni a budaörsi utánpótlás labdarúgás filozófiáját. Tíz plusz egyes versenycsapataink közül az U17-es és az U19-es gárdánk is ezüstérmet szerzett bajnokságában, míg U15-ös együttesünk révén egyesületünk jövőre is országos bajnokságban szerepelhet. Gratulálunk nekik!

Tehetség Központunk idén is folytatta együttműködését partnercsapataival, melynek köszönhetően, az érdi és dunaharaszti Körzet Központokkal és a Grassroots Egyesületekkel karöltve, egyre átláthatóbb régiós játékoshálót sikerül kialakítani.

Intézményi programunk idén is stabilan emelkedő létszámot mutatott, ahol továbbra is a tömegbázis kialakításán és a sportág megszerettetésén lesz a hangsúly.

Tehetség Központként legfontosabb célkitűzéseink közé tartozott, hogy kiválasztásunk és képzésünk által olyan csapatokat alakítsunk ki, melyek a 10+1-es bajnokságokra stabil technikai, taktikai és mentális bázissal rendelkeznek és sikerrel veszik az országos bajnokság kihívásait. Sikerként értékeljük, ha egy csapatunk a képzési alapelveket szem előtt tartva képes kivívni a következő évi országos alap csoportban való versenyzést vagy a budaörsi alapelveket érvényesítve domináns csapatként szerepel a következő évi regionális kiemelt bajnokságban. Sikerként, egyben célként fogalmazhatjuk meg, hogy ha az akadémiai korosztályba lépő játékosaink valóban Akadémiára kerülnek vagy Budaörsön felnőve élsportolókká válhatnak. Mindehhez felmenő rendszerben van szükségünk a korosztályos edzők szakmaiságára és az egymásra épülő képzési tartalmakra. Szakembereinkben tudatosítanunk kell, hogy egyik év sem ér kevesebbet vagy éppen többet a másiknál. A később mérhetőbbé váló sikerek mindannyiunk sikerei. Szükségünk van az optimális mennyiségi és minőségi budaörsi kiválasztásra, mely mindenkori csapataink gerincét fogja jelenteni. Szükségünk van a régiós játékosháló megismerésére és a régiós együttesekkel való sportszerű együttműködésre, csapataink tervszerű, folyamatos erősítésére. Megválaszolásra váró kérdés, hogy ha Tehetség Központként 14 éves korig „kaptunk felhatalmazást” a kiemelt képzésre, akkor mennyire támogassuk tehetséges játékosaink „felfelé áramlását” az általános iskola ideje alatt. Létezhet-e Budaörsön országos szintű versenyeztetés, ha az aktuálisan legjobban teljesítő játékosainkra idővel nem számíthatunk!? Milyen valós alternatívát jelenthetünk Tehetség Központként azoknak a játékosoknak, akik 12 éves korukban kerülnek a Körzet Központokba, hogy aztán egy-két évvel később onnan is tovább igazoljanak hozzánk!? Érdekelté tudjuk-e tenni a grassroots egyesületeket abban, hogy játékosaik Budaörsön folytassák a labdarúgást!?  

A 2025-26. évi szezonban célunk, hogy a régiós sajátosságoknak megfelelően olyan műhellyé válhasson egyesületünk, ahol az egységesen lefektetett alapelvek és az igényes képzés garanciát jelentenek a versenyszerű, mégis biztonságos környezet megteremtésére és a játékosok egyéni és csapatszintű fejlődésére.  

Ezúton is szeretnénk megköszönni szakembereink lelkiismeretes munkáját és a szülői közösség egész éves, támogató hozzáállását. Játékosainknak jó pihenést kívánunk a nyári szünetben, nagyszerű szezont kaptunk tőlük.

Köszönettel: Budaörsi Utánpótlás Vezetése

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat