U19-től U14-ig mutatjuk az eredményeket, csapatokat, edzői beszámolókat.
U19
19 éveseink döntetlent játszottak hazai pályán a Siófok ellen.
MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 3. forduló
Budaörs – Siófok 1–1
Budaörs: Vas Bálint – Marton M. (Horváth K., 46.), Dugolity, Takács (Kiss D., 58.), Kovács Á., Szilvási, Oláh G., Németh K. (Eberhardt, 58.), Pekker (Bézi, 77.), Mészáros (Nagy K., 58.), Hajdu (Iván, 77.)
Gólszerző: Keller (68. – öngól), illetve Szulimán (49.)
Kaszás Attila értékelése:
A mérkőzés első félidejében többet birtokoltuk a labdát, de gólhelyzetünk csak egy- kettő akadt. A második játékrész elején aztán egy figyelmetlenségből gólt szerzett a vendégcsapat, így aztán rohanhattunk az eredmény után. Volt olyan periódus, amikor sikerült nagyobb gólszerzési lehetőségeket, ziccereket kialakítanunk, de végül egy szerencsés góllal sikerült egyenlítenünk. A mérkőzés végére két kisebb sérülés miatt eléggé fel kellett forgatnom a csapatot, többen sem a megszokott posztjukon játszottak, de még így is volt esélyünk a három pont megszerzésére. Jó játékosokból álló, stabil csapat a Siófok, és annak ellenére, hogy több helyzetünk volt, mint nekik, nem mondanám, hogy mindenképpen győzelmet érdemeltünk volna.
A következő fordulóban a REAC lesz az ellenfél. A mérkőzést szombaton (09.20.) 10 órától játsszák.
U17
U17-eseink hátrányból fordítva hozták el a három pontot Veszprémből egy utolsó percekben szerzett győztes góllal.
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat 3. forduló
Veszprém – Budaörs 1–2
Budaörs: Konorót – Ablaka (Tóth B., 75.), Miljanovic, Murguly, Kocsis, Klimes, Czupper (Kiss B., 62.), Fejes (Zábrák, 29.), Gyimesi (Béki, 62.), Rostás, Fiedler (Hervai-D’ Elhoungne, 46.)
Gólszerző: Lunka (43.), illetve Zábrák (45.), Klimes (90.)
Markos Marcell értékelése:
Nem kezdtük jól a mérkőzést, az első 10 percben enerváltak voltunk, nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Tudtuk mit szeretne csinálni az ellenfél, mégis meglepődtünk. Miután felvettük a ritmust, átvettük az irányítást és több hatalmas gólszerzési lehetőséget alakítottunk ki, de vagy az ellenfél kapusa védett, vagy mi hoztunk rossz döntést a kapu előtt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a Veszprém ezt meg is büntette, első 100 százalékos ziccerüket gólra is váltották, azonban a csapat mentális erejét dicséri, hogy még a félidő vége előtt sikerült egyenlítenünk, ami nagyban befolyásolta a meccs kimenetelét. A második félidőben elfogyott a kreativitásunk, rendre eljutottunk a támadóharmadba, de nem tudtunk lehetőségeket kialakítani. Ellenfelünk is nagyobb nyomást helyezett ránk, viszont a védekezésünk rendben volt, nem volt nagy lehetőségük. A mérkőzés végén két egyéni villanásnak köszönhetően begyűjtöttük a három pontot. Összességében gratulálok a csapatomnak, nagy munkát tettek bele. Nem tartunk még ott, ahol szeretnénk, de jó úton haladunk!
A következő fordulóban Dorogra látogatnak fiataljaink. A mérkőzést szombaton (09.20.) 10 órától játsszák.
U16

Országos bajnokságban szereplő 16 éveseink megszerezték első győzelmüket. Váczi Dániel legénysége hátrányból fordítva győzött Békéscsabán.
MLSZ Országos U16 Alap 3. forduló
Békéscsaba – Budaörs 2–4
Budaörs: Kelemen – Wortmann (Várszegi, 90.), Kövesi, Bak, Marton, Nagymáté (Németh L., 83.), Steingruber (Kolozsi, 90.), Heincz, Gajda, Szukob (Vigh, 46.), Magyari (Zilahi, 58.)
Nem lépett pályára: Ladányi
Gólszerző: Varga V. (51.), Stumpf (54.), illetve Gajda (44., 77.), Zilahi (64.), Wortmann (88.)
Váczi Dániel értékelése:
Remek fel fogásban léptek pályára a srácok az első perctől kezdve mindenkin látszott a koncentráció és a győzni akarás. Az első félidőben minden téren egyértelműen ellenfelünk fölé kerekedtünk, aminek végül egygólos előny lett a jutalma, ám ha a helyzetkihasználásunk koncentráltabb lett volna, több góllal is vezethettünk volna az első játékrészben. A második félidőben 10 percre „kihagytunk”, ami miatt ellenfelünk meg tudta fordítani az állást. Ezt követően viszont újra az első félidei játékát mutatta a csapat, sok lehetőséget tudtunk kialakítani, nagy nyomást helyeztünk ellenfelünkre, aminek köszönhetően meg tudtuk fordítani a mérkőzést, és megérdemelten nyertünk. Le a kalappal a csapat előtt, hogy felálltak 2-1-es hátrányból. A három ponton felül a mutatott játékot tekintve is rengeteg pozitív dolgot hoztunk haza Békéscsabáról. Ellenfelünknek köszönjük, a sportszerű mérkőzést a megsérült csabai játékosnak pedig mihamarabbi felépülést kívánunk!
A következő fordulóban a DVTK lesz az ellenfél hazai pályán. A mérkőzést szombaton (09.20.) 11 órától játsszák.
U15

15 éveseink két vereség után nem akárhogy szerezték meg első győzelmüket. Lehotka Botond legénysége egy hatost gurított idegenben a Kaposvárnak.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 3. forduló
Kaposvár – Budaörs 1–6
Budaörs: Paszternák (Tóth M., 64.) – Szántó (Varga Á., 46.), Kocsis, Galya, Somogyi D., Szabó M. (Somogyi B., 51.), Szukob (Azary, 64.), Juhász B., Kőrösi (Mátyás, 64.), Csányi (Mészáros, 56.), Solymosi
Gólszerző: Molnár Zs. (78.), illetve Solymosi (8., 43.), Szukob (18.), Csányi (35.), Kocsis (60.), Galyas (62.)
Lehotka Botond értékelése:
A Tatabánya elleni vereség után egy kis fejmosással kezdtük a múlt hetet, utána végig nagyon jól edzettek a srácok. Tudtuk, hogy ez egy olyan meccs lehet, melyen esélyesként játszhatunk majd. Jól kezdtünk, az első helyzetünkből sikerült gólt lőni. A folytatásban is sokszor el tudtunk jutni a támadóharmadba, több komoly lehetőséget is kidolgoztunk. A héten a letámadást gyakoroltuk, ami nagyon jól működött, több gólt is az ellenfél térfelén szerzett labda után lőttünk. Az eredmény túlzó, a Kaposvárnak az első félidőben több komolyabb helyzete is volt, melyeknél kapusunk vagy a kapufa mentett, de összességében a meccs képét nézve megérdemelt a győzelmünk, gratulálok a srácoknak!
A következő fordulóban a Gyirmót lesz az ellenfél hazai pályán. A mérkőzést vasárnap (09.21.) 10 órától játsszák.
U14
Országos bajnokságban szereplő 14 éveseink sajnos ezúttal is nagyarányú vereségbe szaladtak bele.
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 3. forduló
Budaörs – Pécs 0–5
Budaörs: Kelemen (Réti, 41.) – Bocz (Harka, 56.), Balázs-Hegedűs, Hell, Király, Belényi (Juszku, 52.), Spiesz, Kolozsi, Kecskés, Szabó (Zöldi, 52.), Kovács-Baranyi
Suth Balázs értékelése:
Úgy érzem, az első félidőben jól futballoztunk, a labdakihozatalaink rendben voltak és jó szellemben játszott a csapat. Sajnos egy elkerülhető gólt kaptunk, ami megfogott minket. A második játékrészben nem azt az arcunkat mutattuk, amire képesek vagyunk. A Pécs fölénk nőtt, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Az első félidőben látott játék biztató, abból mindenképpen építkeznünk kell a folytatásban.
Legközelebb a Paks lesz az ellenfél. A mérkőzést szombaton (09.20.) 10 órától játsszák Pakson.
Hajrá Budaörs!














