Pethő Bence: A helyzetkihasználás döntőnek bizonyult

Fölényes győzelem az Ajka ellen, két Pethő Bence találattal. Támadónk azt mondja, jót tettek az önbizalmának a gólok, és sajnálja, hogy most jön a válogatott szünet. Szerinte még mindig zajlik a csapatépítés, de jó úton halad az együttes, ha pedig a saját játékukat játsszák, akkor bármelyik csapatra képesek nyomást gyakorolni.

BSC 202021 MBL 7F FC AJKA BUDAORS 1 5 PETHO BENCE2

Hogyan értékelnéd az Ajka elleni győzelmet?
A szerdai, Vasas elleni mérkőzés még benne volt a lábakban, ez pedig a játékunkon is meglátszódott. Sérülések is nehezítik a dolgunkat, nem tudunk annyi játékossal számolni, amennyivel szeretnénk. Érezhető volt, hogy sem az Ajka, sem pedig mi nem tudtunk megfelelő ritmusban játszani, egyik csapatban sem volt átütőerő. A szünetben léptem pályára, frissebbnek éreztem magam, szerencsére a második játékrészben tudtunk újítani. Az első félidőben egy átlövésből szereztünk gólt, illetve az Ajka találata sem egy kidolgozott helyzet után született. A második félidőben már többször mögéjük kerültünk, és nagyon jó százalékban tudtunk gólra váltani a lehetőségeinket, ez pedig döntőnek bizonyult. Az Ajka is nyomott, voltak lehetőségeik, de azokat sikeresen átvészeltük. Külön öröm számomra, hogy gólokkal tudtam hozzájárulni a győzelemhez.

Az eredmény alapján simának tűnt, valóban az volt?
Csalóka az eredmény. Bár megérdemelten győztünk, nem volt olyan sima, mint ahogy az eredményből kitűnik. Nem játszottunk annyira jól, de a kiélezett helyzetekben jó döntéseket hoztunk.

Úgy tűnik beindult a szekér, zsinórban három győzelem. Összeállt a csapat?
Folyamatosan alakult a keretünk, az utolsó pillanatokban is csatlakoztak hozzánk játékosok, ezáltal számoltunk azzal, hogy a csapatépítés a bajnokságba is belenyúlik. Ez a folyamat jelenleg is tart, több új játékos is van, akit be kell építeni. Mindezekkel együtt úgy érzem, hogy jó úton járunk.

Személy szerint neked is jól megy, az elmúlt két meccsen három gólt szereztél.
Vártam már nagyon, hogy betaláljak, jót tett az önbizalmamnak. Bár a Vasas ellen volt egy-két lehetőségem, amit nem tudtam gólra váltani, végül egy szerencsés helyzetből be tudtam találni. Az Ajka ellen is hasonló volt a szituáció, jókor voltam jó helyen a góljaimnál. Jól érzem magam jelenleg, kicsit sajnálom is, hogy most jön a válogatott szünet, de bízom benne, hogy mind a csapat, mind pedig jómagam a szünet után is folytatni tudjuk ezt a formát.

Csalódott voltál, hogy bár a Vasas elleni győzelemből góllal vetted ki a részed, az Ajka ellen mégis a kispadon találtad magad?
Nem hinném, hogy a játékommal lett volna probléma, inkább ezt annak a számlájára írnám, hogy – mint fentebb említettem, sok a sérültünk – ezért a szakmai stáb igyekszik mérkőzésről mérkőzésre azokat a játékosokat pályára küldeni, akiket frissebbnek éreznek. Olyan poszton igyekeztek lendületet belevinni a játékba, ahol megnyerhetjük a mérkőzést.

Most szünet jön a válogatott meccsek miatt, két hét múlva a Kaposvárral találkoztok, mit vársz a mérkőzéstől?
Szerintem a Vasas ellen is bebizonyítottuk, hogyha a saját játékunkat játsszuk, azt a támadófocit, amit Bognár György évek óta képvisel, akkor bármelyik csapatra nyomást tudunk gyakorolni. Valószínűleg Kaposváron sem a fogunk visszaállni. Várom a találkozót, biztos vagyok benne, hogy egy izgalmas mérkőzés elé nézünk.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat