Zsinórban harmadszor nyert csapatunk

A BSC nagyarányú győzelmet aratott Ajkán.

BSC 202021 MBL 7F FC AJKA BUDAORS 1 5 BORITO

Fölényes győzelmet aratott csapatunk az NB II. 7. fordulójában. A BSC Ajkán rendezett gólfesztivált, így győzelemmel vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

A mérkőzés összefoglalója:
Nem sokáig kellett várni az első gólra. A 7. percben Molnár Csaba egy szép csel után, a jobb felsőbe rajzolta a labdát. Nem sokáig örülhetett csapatunk a vezetésnek. Egy perccel később Zamostny csapott le egy labdára, majd lőtt a bal alsóba. A második félidő elején ismét vezetést szerzett csapatunk. A 48. percben Petneházi elé került a kipattanó, a középpályás pedig a jobb felsőbe lőtt. Innentől beindult a budaörsi gólhenger. Az 55. percben Zeke nagyszerű centerezésére Pethő érkezett jól és juttatta a kapuba a labdát. A 72. percben Halmai ugratta ki Pethőt, aki második gólját is megszerezte, miután lövése a jobb alsóban kötött ki. A hajrá is tartogatott BSC-gólt. A 85. percben Petneházi szabadrúgását Horváth kapus Molnár Tibor elé ütötte ki, aki önzetlenül passzolt az üresen álló Kékesinek, csapatkapitányunknak pedig már csak az üres kapuba kellett juttatnia a labdát.

NB II., 7. forduló:
Ajka – Budaörs 1-5

Budaörs: Kékesi – Marques-Airosa (Horváth E., 80.), Kékesi, Fényes, Tamás O., Sajbán, Molnár Cs., Petneházi, Zeke, Nyári (Pethő – a szünetben), Halmai (Molnár T., 74.)
Nem lépett pályára: Szabó B., Halácsi, Horváth R., Váradi
Vezetőedző: Márkus Tibor
Szakmai igazgató: Bognár György

Ajka: Horváth T. – Nagy K., Zsolnai (Nagy I., 67.), Zamostny, Lengyel (Csizmadia, 58.), Heffler, Tóth G., Rétyi (Irimiás, 58.), Présinger, Kovács N., Tar
Nem lépett pályára: Balogh, Tóth P., Görgényi, Stoiacovici
Vezetőedző: Kis Károly

Gólszerző: Zamostny (8.), illetve Molnár Cs. (7.), Petneházi (48.), Pethő (55., 72.), Kékesi (85.)
Sárga lap: Présinger (60.), Tar (64.), illetve Fényes (52.), Petneházi (84.)

Márkus Tibor értékelése:
Az első félidőben még érződött a teljesítményen az e heti fokozott terhelés, de sikerült átvészelnünk az Ajka nyomását. A második játékrészben jókor, jó ütemben, és nagyon jól használtuk ki a helyzeteinket, ennek köszönhető a nagy arányú, megérdemelt győzelem.

Csapatunk a győzelemnek köszönhetően 12 ponttal a 7. helyre lépett fel a tabellán.

2021 7 fordulo tabella

Jövőhétvégén a válogatott szünet miatt nem rendeznek mérkőzéseket a másodosztályban. A következő forduló két hét múlva lesz (09.13.), csapatunk a Kaposvárt fogadja majd.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat