U17 | Megérdemelt győzelem a Csákvár ellen.

Második félidőben döntötték el a három pont sorsát a fiúk.

Sorozatban második győzelmét aratta U17-es csapatunk. Schrenck Rajmund együttese a Csákvár csapatát fogadta az Árok utcában. Az első félidei gólnélküli döntetlent követően, a második játékrészben háromszor is megzörgettük a vendégek kapuját, és megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

MLSZ Regionális U17 Közép-Nyugat 4. forduló
Budaörs – Csákvár TK 3-0

Budaörs: Marek, Marton (Hajdu Zétény 86’), Hajdu Benett, Németh, Szarka (Nagymáté 46’), Oláh, Kiss (Bézi 65’), Nagy, Kőhalmi (Egan 46’), Szilveszter Márk (Szilveszter Erik 74’), Horváth (Juhász 86’)

Nem lépett pályára: Zsilinszky

Vezetőedző: Schrenck Rajmund

Gólszerző: Marton Marcell (68’), Egan Benedek (83’), Hajdu Benett (90’)

Schrenck Rajmund értékelése:
Első félidő kiegyenlített játékot hozott. Kevesebb volt a minőség a játékunkban, inkább a küzdelem dominált. Kapuk nem nagyon forogtak veszélybe. Szünetben kettőt változtattunk ezek után a támadásaink már veszélyesebbek voltak. Szélső védőink nagyot mentek, mind a ketten vonaltól-vonalig játszottak és sikerült Marton Marcinak, Hajdú Benettnek is gólt szerezni, amit nagyon megérdemeltek. Nyögvenyelősen indult, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Hétről-hétre keményen dolgoznak a fiúk, az edzéseken telt ház van, jó erőben van a csapat és nagy kedvel játszunk a mérkőzéseken, ennek tudható be az, hogy a második félidőben mindig rá tudunk tenni egy lapáttal. Gratulálok a srácoknak! További sok sikert a Csákvár csapatának!

A következő mérkőzés, szeptember 30-án a Tatai AC ellen 12 órától lesz, a
Tatai AC Új úti Sporttelepen.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldal

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat